Március 23.és 25. között tartotta tavaszi képzését a Magyar Ifjúsági Konferencia.
A magyarországi és határon túli fiatalok és szervezeteik képviselői 1999-ben hozták létre a Magyar Ifjúsági Konferenciát, amely egy olyan fóruma a fiataloknak, ahol képviselőik együtt gondolkodnak, megismerhetik és megvitathatják terveiket, megoszthatják gondjaikat, és együttműködve valósítják meg közös elképzeléseiket.
Évente több alkalommal rendeznek műhelyalkalmakat, amelyeket mindig más helyszínen rendeznek meg. Ez alkalommal a horvátországi Pélmonostor adott otthont a rendezvénynek.
Előadások keretében megismerkedhettek a résztvevők az Új Nemzedék Jövőjéért Programmal, a Nemzeti Ifjúsági Tanács megszervezésével, a 2012-2013-as Nemzeti Ifjúsági Stratégiával, valamint a Mobilitás Dél-dunántúli Regionális Szolgáltató Iroda munkatársai tartottak továbbképzést. Vasárnap délelőtt Kovács Orsolyának, a Fenntartható Ormánság Nonprofit Kft munkatársának előadását hallgathattak meg az érdeklődők az ormánsági mobil ifjúsági munkáról.