2010. szeptember 5 és 12 között Litvániában, Daugirdiskesben jártunk a 'Quality in Action' elnevezésű Training Course-on.
A szakmai kurzuson az egy hét során arról beszéltünk, hogyan lehet javítani az ifjúsági programok minőségén, kiemelten a Fiatalok Lendületben Program 1-es alpontjait. A szervező ország, Litvánián kívül Németországból, Romániából, Olaszországból, Lengyelországból és Magyarországról érkeztek fiatalok, összesen 25-en. A trénerek Christian, Laimmonas és Agne voltak.
Duplán volt tanulási lehetőség ez a tréning a kémesi delegációnak, hiszen azon kívül, hogy az ifjúsági projekteket elemeztük, belátást kaptunk abba is, hogyan építenek ki ifjúsági központot Litvániában, egy elhagyott minifaluban. Hasonló ötlet alapján épül-szépül a kémesi Malom is. Ezen a téren is sikerült tapasztalatot cserélni és nem utolsó sorban a tervben lévő jövő nyári csereprogramunkhoz is szereztünk partnereket.